50 éves a Pécsi Jókai Lakásszövetkezet

1960 - 2010


Egy kis bevezető:
"Pécs városának évezredes fennállásából 50 év igencsak kis idő. Azonban a pécsi Jókai Lakásszövetkezet megalakulása óta eltelt 50 év nem kis időszaknak számit részünkre.
Az 1960-as évben itt lakáshoz jutó alapító tagok legtöbbjének már unokái, esetleg dédunokái vannak. Többen eltávoztak az élők sorából és felülről nézik tevékenységünket.
Természetes, az élet rendje a változás és a különböző korosztályok lakásszövetkezetünkben együttesen élnek.
...........
Az 50 év tapasztalatai alapján - talán nem túlzás - kijelenteni, hogy a mindenkori vezetés és a tagság szót tudott érteni. Valószínű, hogy a kölcsönös bizalom eredménye, hogy a Jókai Lakásszövetkezetnek jó hírneve van Pécsett, de országosan is."


EGY-KÉT FÉNYKÉP ÉS FILM A MÚLTBÓL

1970-ben kezdték el építeni a "Szalai ikreket" ill. a "pizsama házakat" ahogy tréfásan nevezték a csíkos mozaik mintás panelházakat. A tízemeletesek 1971-ben készültek el, de az üzletsor és a könyék rendezése még vissza volt. Az akkor kialakuló volt Szalai András út még csak kétsávos volt.

Ez a rövid filmrészlet egy korabeli filmhíradóból való.


Egy kis történelem a lakásszövetkezet környékéről:

1950-es évek épültek fel a Jókai utca 41-43, 45-47 és 32-34-36 számú épületek. 1960-as években folytatódott a lakásépítési program. Így elkészültek a Móricz Zs. téri épületek, majd további Jókai utcai épületek.
1970 szeptemberében indult el a tereprendezés, hogy a három tíz emeletes panel épületnek előkészítsék a terepet. 1971 decemberében már áltak a tízemeletesek melyeket akkoriban "pizsama házaknak" is neveztek az eredeti csíkos mozaik burkolatuk miatt ill. a "Szalai utcai ikrek" néven is emlegették őket.


1969-ben még nincsenek tízemeletesek


1972-ben már áll az ügyészségi épület



<----- Mozgassa jobbra vagy balra a képet ----->

Egy 1964-es "panorámakép" a környékről és a Mecsek oldalról
(még nem épültek fel a tízemeletes panelépületek)


Alakul a környék (1972)


A volt Szalai András út még csak kétsávos (1972)



Az új "városközpont" maketten kb. 1970-ből


Épül az üzletsor is kb. 1974



1972-ben már költöznek a "Szalai ikrekbe" bár a környezete még rendezetlen.


1964-ben kész a Jókai utca (az iskola még épül)


Már ez is történelem:
Panelban lakók közül talán sokan már nem tudják, hogy hol és hogyan készültek a panelépületek beton elemei.

A "Panelüzem" és a "Házgyár" kifejezések ma már ismeretlen fogalmak, pedig a városunk nagy lakótelepeinek, a belváros, sőt még a Mecsekoldal egyes részeinek lakóépületei is itt készültek. A különféle beton- és panelelemeket gyártó üzem a Zsolnay Vilmos út - Álmos utca melletti területen volt.
1958. februárban megépült a panelüzem és még ebben az évben két kisérleti családiház épült fel panelelemekből. 1960-ban kezdődött el az első többszintes lakóház kivitelezése.
Mind a két fénykép 1969-ben készült, ekkor már a tömegtermelés folyt a BÉV panelüzemében. Lényegében itt készült az összes paneltípushoz szükséges panelelem még a környező városokba is jutott belőle (Siklós, Szentlőrinc, stb.).




A pécsi belvárosban az 1970-es évek városrendezési szempontból mozgalmasak voltak. 1973-ban már nagy területeket szanáltak, de sok régi épület még állt. Ez a kisfilm légi felvételek felhasználásával készült és így fentről megleshetjük a város átalakításának egy pillanatát. A Jókai Lakásszövetkezet tízemeletesei már felépültek, de sok épület még vissza van. Nézzék meg ezt az érdekes kordokumentumot.


Még további két fénykép a környék múltjából:


A jelenlegi távolsági buszpályaudvar helyén volt a régi végállomás is.


A Sopinae Gépgyár helyén épült fel az Árkád bevásárló központ.


Ez is a környék történetének egy érdekes részlete:

Az 1930-as térkép Majláth utcai része gyakorlatilag az 1960-as évek végéig változatlan volt. Ekkor indult a belváros ezen részének modernizálása azaz a régi épületek bontása (ekkor tünt el a Majláth utca) és alakult ki a volt Szalai András út azaz a mostani Nagy Lajos király útja.


A környék részlete egy 1930-as térképről


Térkép részlet napjainkból